Hamar elmúlik.
De nem múlt!
Teltek - múltak a hetek, a hónapok, az évek, ám az állhatatos teremtés az Istenért sem akarta elhagyni Erzsébet orcáját. Az évek során teljesen hozzánőtt a lányhoz. Nem akarta elhagyni újdonsült barátját. Erzsébet viszont nem örült Margó látogatásának.
Tönkretetted az életem! - mondta Erzsébet.
Margó egy ideig tűrte Erzsébet sérelmeit, később azonban egyre fájóbb, egyre égetőbb érzés fúrta be magát gennyes szívébe. Fájt, hogy a lány nem viseli el őt, pedig, ő is csak a dolgát végzi. Mit tud tenni, ha egyszer ide küldte a természet?
Ez is csak egy munka.
Erzsébet lelkét elöntötte a gyűlölet, elfordult barátaitól, családjától, és csak azon agyalt, hogyan tüntethetné el az egyre kövérebbé váló Margót. Persze az is egyre szemtelenebbé vált, idővel meghívta barátnőit, Jolánt és a szapora Fannit is, aki hamar sok - sok pattanás-gyermekkel ajándékozta meg Erzsébetet.
Ekkor járt a Krampusz a faluban.
A Krampusz egy bróker volt a nagyvárosból, a legjobb öltönyben, a legjobb ingben és a legszebb órával a kezén járta a falut. Mercedesszel. Vagy Audival.
Ezt is, azt is beszélik.
A Krampusz csúnya volt. Ocsmány. De Erzsébet azonnal beleszeretett. Pedig goromba volt, kicsi pénisszel, és büdös szájjal. Vajon mit tetszhetett meg rajta?! Azt beszélik a szeme, vagy a vagyona.
Az emberek sok-sok dolgot beszélnek. Mindig.
A Krampusz szívéhez azonban csak selymes, tiszta arcbőrrel lehetett eljutni.
A tőr lendült, Margó kidurrant.
Hamarosan Jolán, Fanni és a gyermekek is hasonló sorra jutottak.
A Krampusz így már közösülhetett Erzsébettel, ám a friss sebekből kicsorgó gennymaradékok ADIS-es sejteket rejtettek magukban. Két hét, és mindketten elmentek.
Ez volt Margó bosszúja.
A bosszú édes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése